Duck Punt

Pár hónapja belekezdtem egy másik projektbe is, egy vitorlás kenu építésébe. A csónak a Storer-féle Secperc kenu és a Millgate-féle Mersey Duck punt hibridje lesz. Nem akartam építőkeretet csinálni ami a Millgate-féle tervben szerepel, egyszerűbbnek tűnt megvenni a Secperc terveit, és azokkal a panel méretekkel dolgozni. Majd teszem fel a videókat sorban, ennél már jóval előrébb járok az építésben. Sok plusz munkát csináltam magamnak már az elején, mert úgy döntöttem hogy vörösfenyőt fogok használni, ehhez pedig az összes lécet nekem kellett legyártani szélezetlen deszkából. De úgy látom megérte. Lassan vízre tudom tenni, izgatottam várom hogy fog viselkedni.

Kategória: Duck Punt | Duck Punt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Böbe rebuild

Elkészültek Böbe új fa alkatrészei, új padot, svertet, kormányrudakat és fartükör borítást készítettem neki vörösfenyőből. Most még azt várom, hogy melegedjen kicsit az idő és tudjak lakkozni a műhelyben, mert ott ilyenkor nincs 15 fok, nem köt az epoxi rendesen. 🙂 Az ülőlapot ki kellett marni középen, ezért került oda az a kis bumszli erősítésnek, illetve arra lesz rögzítve a kompasz. A svert lapja nyír rétegeltből van, egy réteg üvegszövettel laminálva, na ennek a munkának is voltak tanulságai. 🙂

DSC00356A fartükör becsiszolása sem volt egyszerű, elég összetett forma, még a fülemből is fapor jött a sok szalagcsiszolós munka után, de egész elfogadható lett. Ezek a farészek kapni fognak 2-3 réteg epoxi alapú színtelen lakkot, és mennek vissza a hajóba. Mivel a test utángyártott és vannak pontatlanságok ezért nem minden lyuk esik oda ahol gyárilag volt, ezzel nem tudok mit kezdeni, de a hajózást nem befolyásolja csak esztétikai probléma.

A fa részeket az elejétől a végéig itthon csináltam, szélezetlen deszkából, vágtam, gyalultam csiszoltam. Szuper hogy már nem kell elvinnem ilyesmit más műhelybe, szinte mindent meg tudok oldani házilag.

DSC00357

Kategória: Boating, Woodworking | Hozzászólás most!

Tarts balra !

S1550001-1024x682

Ez természetesen nem egy politikai kampány. Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani Dylan Winter fantasztikus weboldalát : KTL

Dylan körbevitorlázza Angliát, és az utazásáról több évadra bontva fantasztikus jó hangulatú filmeket készít. Szándékosan nem használom a videó szót, mert ezek annál jóval többek.

Kategória: Boating | Hozzászólás most!

Böbe

bobe-nyekRég dédelgettem az elképzelést, hogy egyszer neki kellene fogni a vitorlázásnak. Ez elég jól következett volna eddig is az érdeklődéseimből, hiszen a modellezésnek, sárkányozásnak, siklóernyőzésnek mind köze van a szélhez, és amúgy is régóta gyűjtögetem a vitorlázással kapcsolatos könyveket is ( amikből most már egész szép kis „könyvtár” gyűlt össze ). Még egy kis csónakocska építésébe is belefogtam, amit vitorlával akarok majd felszerelni. De valahogy mégis mindig csúszott a terv megvalósítása.Párszor voltunk vízen kajakkal, kielboattal a Dunán, adta volna magát, hogy ilyesmibe kellene fogni, de azért a vitorlázás csak nem hagyott nyugodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Boating | Hozzászólás most!

Miezapiszok?

DSC00064_RES

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Plüsskutya.

MVC-125F

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Reborn.

Mivel az Ubuntu egyik utolsó frissítésekor a rendszerem gyakorlatilag teljesen spontán megdöglött, úgy döntöttem itt az ideje az újratelepítésnek. Ugyan némi munkával sikerült a régi rendszert ( 14.04.1-re frissítéssel ) újraéleszteni, de az új kezelőfelület nem igazán jött be ( és amúgy is kicsit berágtam az Ubuntura ), így a garázsban eddig is használt Lubuntura esett a választás. Kevesebb csicsa, nekem átláthatóbb felület, persze a saját hülyeségeivel.

A drupal rendszernek is mennie kellett, mert a 6-ról 7-re történő migrálást már így is rég halogattam, és mivel ennyi év elteltével sem tűnt barátságosabbnak, ezért most megpróbálkozom a WordPress-el. Ez jár persze némi tartalomvesztéssel, amire még keresem a megoldást.

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!